2020. augusztus 18., kedd

7. Baumi

"Ne baszakodj a sárkánnyal, mert letépi a pofádat!" - közmondás


Magasan a föld felett repültek, hogy elkerüljék a kíváncsi tekinteteket, de Baumi félelmeivel ellentétben könnyen megtalálták Azure rejtekhelyét. Lilian, emlékeztette magát az álnévre. Nagy baklövés lenne az eredeti nevén keresni. A város körül jódarabon le volt irtva az erdőség, az irtáson a hatalmas, élénk színű vörös-sárga kör még a magasból is jól kivehetően mutatta, hogy jó helyre jöttek. A látvány felidézte benne élményeit a cirkuszosokkal. Talán hat éves lehetett, amikor egy társulat megállt a falujukban. Persze csak átutazóban voltak, a kis falu nem tartogatott sok lehetőséget nekik, de ez nem akadályozta meg a gyerekeket, hogy körbevegyék és zaklassák őket, Baumit is beleértve. A mutatványosok örömmel mutattak néhány trükköt, zsonglőrködtek, kést dobáltak. Később apja elvitte egy vásárra, ahol végre látott rendes cirkuszt - legalábbis akkor azt hitte! A színek, a zaj, a mutatványosok lenyűgözték a kislányt, pedig be se mentek előadásra. Először mosolyra késztette a gyermeki boldogság emléke, de hamar elkomorodott.
Előrekiabált Rinwillnek, hogy szálljanak le valahol. Csak reménykedni tudott benne, hogy a sárkány emlékszik rá, hogy kerülniük kéne a feltűnést. Általában elég szórakozott volt.

2019. október 29., kedd

6. Rinwill

"A bosszú bosszút szül, a vér vért fakaszt, és a tűz csak még több tüzet kelt. Ne nézzétek tétlenül, hogy kárt szenvedtek, de a megtorlásnak egyszer véget kell vetni. Aki Wyrda tanai szerint él és hallgat az istennő szavára, tudni fogja, mikor volt elég!" - A Csuhás Kóbor, Wyrda sokat vitatott második prófétája

Rinwillnek szokatlan volt a helyzet, hisz még soha nem ült a hátán senki. Bár Baumit sokkal jobban felzaklatta a dolog, már amennyire a nyereg rángatásából és a menetszélen keresztülszűrődő, szokásosnál magasabb tónusú hangokból meg tudta ítélni. Amikor a lány felkapaszkodott a nyeregbe, még boldogan ecsetelte, mennyire izgalmas élmény lesz ez az egész, sárkánnyal, repüléssel, királylánnyal. Aztán Rinwill nekilódult a mezőn, ekkor már nem csacsogott, mereven szorította a sárkány oldalát és húzta a nyereg szíjait. A mező végéhez közelítve Rinwill elrugaszkodott, szárnyával csapkodva a fák koronája fölé emelkedett. Ahogy csupán karnyújtásnyira a lombok felett suhantok, és a sárkány mellkasa nyomán törött, füstölgő ágak hullottak alá az erdőbe, a lány fel is sikoltott. Ezt jó ideig nem is hagyta abba, csupán rövid szüneteket tartott, de mivel Rinwill nem ért rá hátranézni, legalább ebből és a súlyból tudta, hogy a lány még nem zuhant le. Egyelőre ez is elég volt.

Úgy tűnik, ez a nyereg-dolog tényleg működik. Kételkedett a történetekben, amiket a druidák meséltek a régmúlt sárkánylovasairól: ahogy ő ismerte a rokonait, nem tudta elképzelni, hogy egyenlő, vagy akár fontosabb félként a hátukra engedjenek embereket. De ha ilyen eszközök fennmaradtak, akkor valami lehet a legendákban.

2018. november 29., csütörtök

5. Marius

“Az élet állandó és mégis változékony, akár a Hold. Legyen bár fényes és ragyogó, vagy sötét és hideg, választott utamról soha le nem térek. Életemet az életnek áldozom.” (részlet Wyrda Papjainak Esküjéből)

Marius kilépett Viian főutcájára, és összehúzta magán a kaftánt. Mélyet szippantott a kora őszi hűvös levegőből, ami a pincehelyiség dohos, állott szaga után különösen frissítően hatott. Hosszú tárgyaláson volt túl, de partnere szerencsére igen jó kedélyű embernek bizonyult, könnyen szót értettek, így nem volt probléma az üzlettel sem. Bár amikor meghívta a helyi kártyabarlangba, nem gondolta, hogy a bor is ennyire jól fog fogyni a társaságában. Kissé már szédelgett tőle, mégis, elégedett volt. Apja is jónak fogja találni a kialkudott árat, és neki sem kell könyveléssel töltenie az éjszakát. Elvigyorodott. A partnerek elégedettsége fontos az üzletben, és egy-két kellemes kártyaparti igazán nem nagy ár a jövőbeni kapcsolatokért.
Felnézett a Holdra, csak megszokásból. Lassú léptekkel hazafelé indult. Nem akarta megint végighallgatni Bernard sopánkodását, miszerint magasságos édesapja sohasem vetemedett volna arra, hogy az üzletfeleit bűnbarlangokba csábítsa, és ilyen állapotba kerüljön előttük. Remélte, hogy kiszellőzik a feje, mire a kúriára ér, bár a ruhájába ivódott szivarfüst mindenképpen árulkodó lesz.
Ahogy sejtette, megkapta az öreg lakájtól a fejmosást, amit gyerekkorától gyakorolt bűnbánó mosollyal hallgatott végig. Amikor már azt hitte, vége van, Bernard még hozzátette:
- Különben is, nem tudom, kikkel barátkozik az úrfi, de gondolja át, hová vezet mindez! Este egy utcagyerek is járt itt, egy közönséges csavargó! Ezt hozta - nyújtott át egy levelet, természetesen csak két ujjal, zsebkendővel fogva, nehogy a közemberek mocskával érintkezzen.
Marius kissé meglepve átvette a levelet, jó éjt kívánt a lakájnak, és felment a szobájába.
Nem pecsételték le, csak egy egyszerű szalaggal volt átkötve, nem is különösebben szépen. Az a gyerek, aki hozta, bizonyára beleolvasott. Érthető volt a kíváncsisága, hiszen maga Marius sem értette, ki küldene neki levelet ilyen módon, és miért. Az aláírást is hiába nézte, nem ismerte a nevet. Beleolvasott hát a levélbe.

2018. szeptember 5., szerda

4. Aydan

"Ha egy mágus hibázik, akkor még keveset tud. Az könnyen gyógyítható. De ha letagadja a hibát, akkor ostoba, az ostoba mágus pedig veszélyes. Arra nincs gyógyír. Soha ne légy veszélyes, Aydan Galwin." (Astrik főmágus Aydannek, tizennégy évvel ezelőtt)

Reggel Aydan lebontotta a tábor körüli mágikus csapdákat, és elindultak észak felé. Lassabban haladtak a kelleténél, mert Echo nem volt lovagláshoz szokva; nem panaszkodott ugyan, de amikor déltájban megálltak, alig tudott leszállni a nyeregből, ezért Aydan hagyta pihenni, mielőtt tovább indultak, és utána is inkább csak poroszkáltak. Az senkinek nem használ, ha menekülés közben fordul le a lóról a fájdalomtól vagy a fáradtságtól.
Ő nem erőltette a beszélgetést, és úgy tűnt, Echonak sincs rá igénye, így szinte egész nap csendben haladtak. Tartott tőle, hogy csicseregni fog az úton, ahogy a korabeli lányok szoktak, bár az előző este után tulajdonképpen nem csodálkozott a hallgatásán. Nem bánta igazán, hogy durva volt vele, mert a világ is durva, jobb ha megszokja; de ahogy alvást színlelve hallgatta az esti számvetését, ébredt benne némi tisztelet iránta. Gyorsan tanult, felismerte a hibáit, és elfogadta a kellemetlen dolgok szükségességét. Jó uralkodó lenne, ha rá kerülne a sor. Végtére is egy Karaqan, és úgy tűnik, ezt sok évnyi rejtőzködés és az egyszerű emberek élete sem tudta kitörölni belőle.
Estére már kissé feszült lett; ha a tallenieknek gyanús lesz a katonák eltűnése, kiküldhetnek egy csapatot, és ilyen tempóban könnyedén utolérhetik őket. Gondosan felállította a csapdákat, közben fél szemmel figyelte, ahogy a lány ellátja a lovakat. Ez már a másik élete volt, a másik neveltetése. Kérés nélkül kivette a részét a munkából, és láthatóan nem először csinált ilyet, talán fel sem tűnt neki, hogy lószagú sár tapadt az arcára. De ki ő valójában? Lirea trónjának harmadik örököse, aki kész és képes vezetni és megvédeni a hazáját, vagy egy egyszerű, dolgos, városi lány?

2018. április 26., csütörtök

3. Baumi és Rinwill

"A hős lovag elindult kiszabadítani a királylányt, de mikor rájött, hogy a sárkány és a hajadon szeretik egymást, haragra gerjedt és nekirontott a bestiának. A sárkány szíve azonban aranyból volt, nem hamvasztotta el pokoli tüzével, így el tudom nektek mesélni ezt a történetet" – (Sárkányölő Adynis legendája)


Az őszi nap lágyan melengette a druida ráncos arcát, lehunyt szemhéjait narancsszínre festette az átszűrődő fény, a szellő kellemesen susogott a fülébe. Gyönyörű reggel volt a tisztáson, talán egyike az utolsóknak a hűvösebb idő előtt. Minz összeráncolta a szemöldökét: sajnos az újra fellángoló vita zaja elrontotta a nyugalom pár percét. Izop épp a birodalom felé vállalt kötelezettségeikről oktatta ki a közönségét, szokásos stílusában, de a hangját elnyomták a tiltakozó bekiabálások, élükön Rhenei. Minz odanézett a tisztás közepére, ahol a csődület legnagyobb része volt. Rhenei, a gyönyörű nimfa akinek máskor lágy vonásait eltorzította a harag, igéző hangja csáberejét vesztette. Az öreg druida fejét csóválva dőlt neki ismét fájós derekával a fa törzsének.
Órák óta folyt a vita. A feszültséget mindenki érezte, még a Minz térdén álldogáló őszapó is borzolta a tollait és idegesen nézelődött körbe. A vén druida már elmondta az álláspontját. Úgy érezte, hogy a fiatalok heves érzelmei mellett hiába is ismételné azt el. Így csak ült az öreg tölgy hatalmas gyökerén, várta, hogy a Tanács egyetértésre jusson, vagy legalább véget érjen. A Tanács döntése, ha egyáltalán megszületik, csupán javaslat; kevesen érezték kötelező érvényűnek, leginkább az erdő független népeinek meghallgatását és, amennyire lehet, összehangolását szolgálta. Izop és a többi druida véleménye pedig teljesen érdektelen, az Első szava a Druidakör szava. Minz a Hetedik volt, és ez haláláig már valószínűleg így is marad, a fiatalok tiszteletből már nem hívták ki. Az Első viszont, bár nem volt fiatal már, olyan veszett hírnévnek örvendett, hogy nem akadt kihívója.